Napi áhitat
Íme, víz folyt ki a templom küszöbe
alól napkelet felé.
Ez 47, 1
Csodálatos folyót Iát a próféta, amely a templomból ered. A víz a szentély legbelsejébõl, a nyugati oldalon levõ szentek szentjébõl folyik kelet felé. A folyam - érthetetlen módon - egyre nagyobb lesz, bár semmiféle más víz nem táplálja. A szentélytõl ezer sing távolságra (egy sing kb. 50 cm) a víz a próféta bokájáig ér, további ezer sing után már térdig, azután derékig és végül már úsznia kellett.
Ez a folyam a Szentlelket példázza, amely életet fakaszt. A próféta által látott folyam a Holt-tenger élvezhetetlen vizét az élet bölcsõjévé változtatja át. Eddig nem létezhetett benne semmiféle élõlény s most egyszerre hemzseg a halaktól. Partjain gazdagon termõ gyümölcsfák növekednek, melyek levelei soha nem hervadnak el. Havonként teremnek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgálnak.
A víz a szentélybõl, azaz magából Istenbõl ered, innen van életadó ereje. Kétféle életet fakaszt: elrejtettet és láthatót. A halak a folyamban nem láthatók. Hasonlóan munkálja a Szentlélek az elrejtett életet: önmagunk odaszánását, az igazi istenfélelmet Isten szentsége iránt, szívünk alázatosságát, szelídséget, józan lelkületet, készséges engedelmességet, mindenkori háládatosságot, valamint az imádatot és a papi érzületet, amely a másokért való könyörgésben nyilvánul meg. Megajándékoz az Isten országához való tartozás bizonyosságával, miáltal szívügyünk lesz a mennyei Atya nevének megszentelése, az Õ országának eljövetele, akaratának keresése és annak teljesítése.
A víz által fakasztott élet azonban látható
is - a fákban, a gyógyító erejû
levelekben és az ízletes gyümölcsökben.
A Szentlélek által teremtett élet is nyilvánvaló
lesz: régi lényünk, hiábavaló
életünk a múlté, minden megújul.
Az újjászületés hatalmas élménye
teljesen átformál. Amikor Zákeus elkezdte
jóvátenni régi gonoszságait, arra
felfigyeltek Jerikó polgárai. A Szentlélek
tesz minket vonzóvá és hasznossá mások
számára, éspedig a tettekben megnyilvánuló
szeretet és az élet Igéi által.
Csak ne térjünk ki a folyam" elõl,
ne álljunk meg az áramlás szélén,
a partmenti tócsáknál! (Ez 47, 11). - A Lélek
áradatának, mint egyetlen életelemünknek,
magával kell ragadnia minket, hogy vezessen és hordozzon.
Te kinek a sodrában élsz?