AZ ISTEN JOBBJÁN

Az Isten jobbján

Hányódtam a pusztában,
mint ördögszekér.
Gyökértelenül hajszolt
minden kósza szél.
Elhagyatottan vádolt
árva, üres szívem.
Kísértõ szellemek tanyája volt,
nem lakta senki sem.
Játszadozott velem
sok, csalfa délibáb.
Hamis színeivel hitegetett
az álnok világ.
Mikor lesz már végre
békém énnekem?
Mikor talál nyugalmat
zaklatott szívem?
Az erõm elhagyott,
s térdre estem én.
Azt hittem örökre elveszek
a sivatag közepén.
Lejjebb már nem süllyedhettem.
Néztem az eget.
Kétségbeesett imában mondtam ki
a legszentebb Nevet.
Mikor már a halál
árnyékozott be,
lenyúlt értem az Isten
erõs jobbkeze.
Angyalok hada várta
minden parancsát.
Virágba borult akkor
végig a pusztaság.
Az Örökkévaló szolgált felém,
Megterített és asztalt bontott,
Megmosta lábam, hellyel kínált,
olajjal kent meg, fiának hívott.
Hódolt Teremtõjének a mindenség
s a mennyek serege,
mikor befogadott engem, halandót
szent jelenlétébe.
S az ellenség
örökre megszégyenült,
mikor az ember, e porszem
az Úr jobbjához ült.


Kõsziklából felbuzgó
tiszta, szép forrás,
igaz, szent szavakból
felfûzött Irás.
Kiben megtestesültél,
Õ az élõ Ige,
örök Élet kútfeje,
áldassék a Neve.