RONGYOKBÓL SZÕTT ÉLETEM
Szerzõ: Guti Tünde
RONGYOKBÓL SZÕTT ÉLETEM
Pisszenni sem mertem, ahogy gyengéden elhúztam a kárpitot, és óvatosan benéztem a királyi terembe.
Szemem nagyra nyílt, pupillám kitágult, ámulatomban szinte leesett az állam… Színesebbnél színesebb, dúsabbnál dúsabb perzsaszõnyegek hevertek a csodálatos márványlapokon. A hûvös falakat bársony borította, a bíbortól az enciánkékig. Lágy tapintású, könnyed függönyöket lebegtetett a beáramló gyenge szél, és a különös ablaknyíláson beszûrõdõ napfény mesés színben fürdette a drágakövekkel kirakott trónt.
Halk, kopogó hangot hallottam, ezért visszahúzódtam abba az árnyékos zugba, ahol várakoznom kellett. Valaki arra lépkedett, de hamar elcsendesedett a palotaszárny. Próbáltam felidézni gondolataimban azt a sok-sok gyönyörûséget, amit az elõbb láttam. Hova kerültem? Egyáltalán behívnak? Meghallgatnak? Mi lesz? Vajon nem dobnak ki túl egyszerû ajándékomat meglátva?!
Összeszorult a gyomrom és könny szökött a szemembe. De hát meghívtak! És annyi gyász, szomorúság, gyötrelem van már mögöttem… Leültem szomorúan egy kõpadra és vártam. Távolból halk fuvolaszó hullámzott felém, kellemesen édes-fanyar virágillat terjengett a levegõben, ami kissé megnyugtatott. Gyerekkori emlékképek villantak fel gondolataimban. Magas, zöld hegyek, édesanyám ölelõ karja, édesapám mosolya, testvéreim hancúrozása…
Újra lépések közeledtek, ami kizökkentett álmodozásomból. Hirtelen feleszméltem, hogy A KIRÁLY ELÉ KELL ÁLLNOM! Halántékom lüktetni kezdett, és újra az a régi gyomorszorítás… Annyira méltatlan vagyok!
A fuvolához már más hangszerek is társultak, így tökéletes harmóniában szólt az egyre erõsödõ, de mégsem bántó zene. A cipõsarkak kopogása sietõsebb lett, egyre többen igyekeztek a nagyterem felé, hallottam vidám suttogásukat, köntösük suhogását. A legszebb dallamsornál egy ünnepi dob is megszólalt.
- A király! – szólt egy tekintélyes hang.
- Fogadjátok tisztelettel! – Újra a ruhák suhogása, szöszmötölés, halk sóhajtások. Biztos meghajoltak, gondoltam.
- Ma egy kedves vendéget szeretnék bemutatni nektek, akit azonnal be is hívok.
Akkorát dobbant a szívem, hogy már szinte a torkomban éreztem dobogását. Lábam megingott, amikor valaki elhúzta az engem takaró kárpitot. Minden szem érdeklõdve, mosolyogva szegezõdött rám a bársonyos, selymes, dús perzsaszõnyegekkel kirakott trónterembõl.
- Gyere be hozzám, ne félj! – szólított meg a KIRÁLY olyan hangon, amitõl úgy tûnt, mintha nem is a kövezeten járnék, hanem lebegnék. Az idõ megállt talán… Minden érzékszervemet átjárta ez a hang, a KIRÁLY HÍVÓ SZAVA.
Elém lépett, s amikor leborultam, a nevemen szólítva emelt fel és a szemembe nézett.
- Örülök, hogy eljöttél! Mostantól fogva az én házam az otthonod!
Csak néztem és csodáltam hangok nélkül, pedig a hála ezernyi dallama zsongott a lelkemben. Lassú mozdulatokkal, szem lesütve adtam át Neki szegényes ajándékomat, egy feltekert szõnyeget. Rongyokból szõtt életemet…
De Õ boldogan elfogadta és maga mellé terítette, mert tudta, hogy a legnagyobb értékemet hoztam el neki.
Gyönyörûséges zene szólt, mindenhol ragyogó szemek, és a KIRÁLY kézen fogva bevezetett az ünneplõ sokaságba.
2010. július 31. Guti Tünde