KRISZTUS VAGY ANTIKRISZTUS

Wilhelm Busch: KRISZTUS VAGY ANTIKRISZTUS

(1945. tavaszán történt, Németországban...)
Kétségbeesetten küzdöttem a házamért. A két nappal azelõtti légitámadás az egész várost lángtengerbe borította.
Köröskörül feladták a küzdelmet. Ott már csak kormos fekete falak álltak, halvány füst szállt föl belõlük. Nem sok mentenivaló maradt. A két felsõ emelet kiégett, de úgy gondoltam, ha sikerül a tüzet elhárítanom, legalább az értékes könyveimet és néhány bútorunkat megmenthetném.
Szemem begyulladt a füsttõl és fáradtságtól, a kezem összeégett. Hosszú botokkal próbáltuk a tüzet szétkotorni. Víz már régóta nem létezett.
- Nocsak! - Mindenki fölfigyelt. - Mi ez? Valóban. Halljátok? Szól a telefon.
Tiszta nevetség volt, hogy a lerombolt, égõ házban, ahova föntrõl benézett a kéklõ tavaszi ég, csöngött a telefon. Berohantam.
- Itt a Gestapo. Azonnal jöjjön ide!
- Nem tudok. Az utolsó holmim ég.
- Ha az Államrendõrség hívja önt, azonnal meg kell jelennie. Fél órán belül várjuk!
Ott ültem hát a Gestapo irodájában egy elegáns hivatalnok elõtt, aki csak futólag nézett összeégett ruhámra, aztán közölte az egyik kimondhatatlanul nevetséges tilalmat, amivel az evangéliumi ifjúsági munkát állandóan gyötörték.
- Lenne csak a maga gondja az enyém - szaladt ki a számon, de aztán magam is megijedtem ettõl a gondolattól. A magas állású úr nagyon irgalmas volt.
- Hogyhogy? - kérdezte.
- Nézze, itt egy világ süllyed el, és ön nem átall egy ilyen dolog miatt ide rendelni?
A férfi egyszerre nagyon komoly lett:
- Nekünk fontos ez az ügy. Ide hallgasson, mi pontosan megfigyeltük önt, és megállapítottuk, hogy egyetlen istentiszteletet vagy ifjúsági órát sem hagyott el. Amikor a termeik és templomaik romba dõltek, lementek a pincébe, és ha beomlott a pince, berendezkedtek a következõben.
Mosolyognom kellett:
- Hát igen, az evangélium diadalmenete megy tovább.
A férfi fölcsattant:
- És a mi világnézeti küzdelmünk is megy tovább! Akkor is, ha a világ elsüllyed.
Egymás szemébe néztünk, és mindketten éreztük a másikban a félelmetes elszántságot.
- Ön tehát ezzel elismeri - mondtam lassan -, hogy ennek a szörnyûséges idõnek a témája: Krisztus vagy antikrisztus.
- Ebben igazat adok magának. A kérdés csak az, hogy az önök elképzelt Jézus Krisztusa továbbra is fogságban tartja-e az agyvelõket - vagy pedig mi uralkodunk és a mi világnézetünk. Egyedül errõl van szó ebben az idõben. Az összes többi csak kísérõzene.

Nem tehettem mást, odanyújtottam a kezem:
- Habár világok választanak el minket egymástól, teljesen egyetértek önnel, függetlenül mindazoktól, akik képtelenek felfogni, mirõl van szó.
Aztán még megmondhattam neki, hogy Jézus Krisztus nem elképzelés, hanem Õ él.
Csak amikor hazamentem, jutott eszembe ismét az égõ házam. Teljesen megfeledkeztem róla.
És ez így volt jó. Hiszen nem házról és vagyonról volt most szó. A szívem minden nyomorúság ellenére ujjongott, hogy szolgálhattam egy olyan Úrnak, akinek biztos a gyõzelme, mióta így kiáltott a Golgotán: 'Elvégeztetett!'

(Wilhelm Busch: Variációk egy témára c. könyvbõl)