AZ ÉN HÕSÖM

AZ ÉN HÕSÖM - Anyák napi gondolatok




Nemrégiben egy adatlap kitöltésekor váratlan kérdés következett:

„Ki az életed hõse?” Csodálkoztam, hogy kapcsolódik ide ez a téma, próbáltam zavaromban innen is, onnan is végiggondolni, míg végül ezt válaszoltam:

„Édesanyám!” Regénybe foglalhatnám élete során tanúsított hétköznapi hõsiességét, de nem teszem, mert figyelmeztetett egyszer a maga jóízû szerénységével, nehogy valamilyen anyadicsõítést írjak.

Így, most magam is 4 gyermekes anyaként, más oldalról közelítem meg a dolgot.



Kétségkívül jó tanuló voltam. Versenyeket nyertem, szavalókórusban szerepeltem, felléptem az énekkarral, és a tanévek végén már megszokott volt, hogy kihívnak az iskola elé, hogy átadják könyvjutalmat és az oklevelet. Mégsem voltam soha büszke teljesítményemre. Szerettem tanulni, természetes volt, hogy jó eredményeket érek el, hiszen ez a kötelességem.

Egy júniusban különleges jutalommal díjazták bizonyítványomat, édesapámtól üdülési beutalót kaptam. Öten voltunk testvérek, egyszerû körülmények között éltünk, így nagy örömmel töltött el egy balatoni nyaralás lehetõsége!

Izgatottan készülõdtem, édesanyám megtanította, hogy jelöljem meg egyszerû, piros hímzéssel a ruháimat, nehogy elvesszenek. Akkor még nem is gondoltam arra, hogy micsoda kitüntetés volt számomra ez az utazás, szüleim részérõl pedig mekkora áldozat!

Óriási élmény volt a zakatoló vonatozás a sok viháncoló gyerekkel, és maradandó emlékként õrzöm az ott töltött 2 hetet. A sok-sok játék, vidámság és fürdés közben sokszor jutott eszembe kedves családom, különösen a délutáni csendes pihenõ magányos óráiban, hiszen elõször nyaraltam szüleim nélkül. Különösen édesanyám arca lebegett elõttem, aki mindig nagy erõfeszítések árán teremtette elõ nekünk a vitamindús étrendet és a ruházatot. Sokat küszködött a kevéske pénz ügyes beosztásával, mert egy héttagú családnak nagy a szükséglete!

Ha anyukámra gondoltam, melegség öntötte el a szívemet. Õ az én ÉDESANYÁM, aki az egész életével SZOLGÁL! Erejével, idejével, mosolyával, tanácsaival, szorgalmával, példamutatásával. Sokat mesélt a gyerekkoráról és a háborús idõkrõl. Õ lett az én hõsöm!

S ott a táborban, Balatonbogláron, a vidám programok között egy komoly döntést hoztam. Félretettem az apukámtól zsebpénzként kapott kék, papír húsz forintost, és feladtam haza, borítékban egy levél kíséretében, hogy költse az én drága anyukám az otthoni kiadásokra és testvéreimre. Akkor még sokat ért az a pénz! Gyerekfejjel fel sem mértem a súlyát, miért teszem, de belül tornyosuló vágyam erre késztetett. Együtt érzõ szívet munkált ki bennem az Úr, hogy a jótett természetes legyen minden körülmények között.



Édesanyám idén õsszel lesz 78 éves, és mind a mai napig hûségesen szolgálja Istent, Jézusról tesz bizonyságot, így osztja szét szeretetét a családban, a gyülekezetében, a kórház- és börtönmisszióban. Õ az én hõsöm, õ az én példám a Krisztuskövetésben. Újjászületésünk óta különösen bensõséges a kapcsolatunk.

Az ilyen, kipróbált keresztyénekrõl írja az Ige:

„Figyeljétek végüket és kövessétek hitüket!”




2010. márc. 6. Guti Tünde