NÉHA ÍGY LÁTLAK

NÉHA ÍGY LÁTLAK…


Mint sivatag homokján tûnõ látomás,
mint a halványan felsejlõ fény Észak felett,
és az óceán mélyén fekvõ csiga búgása,
mint barlang sötétjébe szûrõdõ világosság,
mint kövek között bújó, apró, sárga virág,
és a csontsovány etióp kisgyerek szemében a mosoly.

Mint a felhõk között ívelõ szivárvány,
mint karvaly éles szemében a vad villanás,
és a hegyi patak vidám csobogása,
mint sárga csõrû kis fióka pittyegése,
mint szélfútta árvalányhaj hajladozása,
vagy az aranyló búzamezõk gazdagsága.

Mint a rohanó ló sörénye, ahogy lobog,
mint a most született csecsemõ elsõ sírása,
és a beteg nagymama suttogó imája,
mint sziklák közt csörgedezõ ér hangja,
mint a felkelõ nap átölelõ fénye,
és hatalmas viharból dorgáló mennydörgés.

Mint a lágy, puha, érintetlen hótakaró,
mint az útszéli fenyves halk sóhajtása,
és a mosolygó, duzzadó szõlõfürtök,
mint fodros hullámok vidám játéka a tavon,
mint bárányfelhõk közül kéklõ ég…
Így borít be kegyelmed, és én csak sírok…

Szereteted le nem írhatom, olyan jó vagy hozzám,
tökéletlen gyermekedhez!
Te csodálatos, hûséges, irgalmas, mennyei édes
ATYÁM!


Guti Tünde