DE FELTÁMADOTT

Meghalt… nincs már az élõk között.
Isten Fia, hát a sötét halál mégis legyõzött?
Ki az egyetlen reménységünk volt,
Elõtte ilyen dicstelenül meghajolt?
Mi lesz hát velünk,
Sötét az életünk,
És olyan keserû lesz nélküled,
Ezt miért, miért is tûrheted?
Megcsaltál volna gyászba borult ég alatt?
Nem voltál az, akinek mondtad magad?

Így kiált egy kicsiny, szomorú vert sereg,
Szívükbõl a bú, szemükbõl a könny pereg.
Ott látják nagy kínok között,
Durva kötéllel megkötözött
A gonosztevõk sorában
Függnek mind a hárman.
Egyikük bûnt nem ismert soha,
De a nép kegyetlen és mostoha.
Kérlelhetetlenül most bizony meg kell halnia.
A Szentnek. Te vagy hát a nagy Isten Fia?

Meghalt. Befogadta nagy, sötét, hideg sírüreg.
Hát mégis fogva tarthatod reménységünket?
Hatalmad miért lehet ilyen nagy,
Hogy Isten Fiának rejteke vagy?
Add ki ma még Õt,
A halálból felkelõt.
Halál! Gyõzelmed három napos.
Gyõztes Õ lesz és a fejedre tapos.
Az élet hatalmas Urát nem tarthatod fogva
Te egy sírüreg. Nincs erre hatalmad, soha.

A Mester a sötét sírból már gyõztesen kilép.
A halál nem tarthatta láncán Õt semmiképp.
Hiába támad bõszen ellenünk,
Ha feltámadunk, Õ is velünk!
Mert Õ a Fejedelem
Lesz mától életem
Feltámadott, megdicsõült Ura
Ajkam dicsérete – az Õ himnusza.
Mert értem a Golgotán oda egy életet adott,
Meghalt értem! Meg Õ, de fel is támadott.

Kétegyháza, 1957. április 22. (1969. március 2.)