KINEK MONDASZ ENGEM?

Kinek mondasz engem,
Te a milliók között?
Itt, hol minden szenny
E földre költözött.
Kinek mondasz engem,
Életed kinek vall?
Megdicsõülés hegye,
Vagy golgotai ravatal,
Hol újra megfeszítesz
Kényed, kedveden,
Hulljon újra vérem a
Szennyes köveken?

Kinek mondasz engem
elhagyott szenvedõt?
Ha ezren kiáltják feléd
„Tagadd meg õt!”
Kinek mondasz engem
Az olajfák hegyén?
Szavad szórja az átkot,
„Nem ismerem én!”
Kinek mondasz engem
A kigúnyolt királyt,
Ha a tömeg megvetõen
Bûnhõdést kiált.

Kinek mondasz engem, ha
Velem vagy egyedül.
Ha Péteri szíved értem oly’
Buzgón felhevül?
És kinek mondasz engem, ha
Meglát szelíd szemem.
Kinek mondasz hát, mondd
És felelj most nekem.

*

Én Uram, én Istenem!

Te vagy a milliók között
A megvetett,
Te vagy a megdicsõült
Nagy Király.
Te vagy a kínpadra vont
És elhagyott.
Te vagy a kigúnyolt én
Értem szenvedõ,
Te vagy az engem váró
Szelíd szemû,
Hûtlenségem ellenére is
Örökké hû.
Te vagy! Te vagy! Te a
Megfeszített Istenfia.
Erõ, hatalom!
Biztos üdvöm! Kinek
Értem kellett meghalnia.

Budapest 1961. március 5.