ENYHÜL A TÉL, SZÁLL A SÓHAJ...

Lelkem megfáradt, hûvös völgy,
Meddõ, bánatos, rideg tölgy.
Megkövült harmat lombjain,
Remegõ sóhaj csókjain.

Égõ fáklya fojtott lángja,
Csöndes halál,csak ez várja.
Mégis égbe,messze vágyom,
Hol gyümölcsöm függ az ágon.

Enyhül a tél, száll a sóhaj...
Zúgó szele édes óhaj.
Kopott szekér ballag bennem,
kopott szekér,ez a lelkem.

Századoknak bûnnét õrzi,
Megsiratja ...mégis ûzi.
Meghajoltam, alázattal,
S friss lomb ébredt a patakkal.

Zendülj völgyem,élj,virágozz!
Forrás vezet most a fához,
Kegyelmébõl újra látom,
Gyümölcsömet fenn az ágon.