DÁNIEL

Dániel

Vitrinek porcelán istenkéi,
dohos falakon lógó kõcsontvázak,
aranytól, brokáttól, drágakövektõl
roskadozó házak,
ó, mily messze vagytok ti Istentõl!

Szemforgató, korbácsos szolgák,
kik siettek elvégezni Isten helyett a dolgát,
hordószónok prédikátorok, templomi kígyóbûvölõk,
kik hasra estek a tömeg elõtt,
ó, mily messze vagytok ti Istentõl!

Jaj, a nehéz titkoknak, mit rejtenek a falak,
jaj a földi kincseknek, mikhez vér tapadt,
jaj a titkos, dédelgetett bûnöknek,
melyek gyönyört szereztek az ördögnek!

Jaj a kenettelen szavaknak,
mik a keserûségnek szárnyat adnak,
melyek élettelenek, mint a kõ
s dolguk végezetlenül lehullnak!

Én kitárom ablakom
s makacsul térdre esek.
Bármit is parancsol e világ ura,
dicsõítem szent Neved!