AZ ÁRVÁCSKA IMÁJA

Istenem, gyönge,
erõtlen száramon
Elõtted meghajtom fejem,
s elsuttogom belsõ bánatom.
Látod, itt élek szerényen,
a nyomorúság földjén,
sokszor ellep a sötétség,
felhõk tornyosulnak fölöttem,
vigasztalanság van köröttem
és minden olyan reménytelen.
Vágyam sem virulhat ki másban,
mint ebben az illattalan,
egyszerû, bársonyos kis virágban.
De lám, harmatcseppet látok,
s hirtelen felragyog benne a szemed,
Teremtõm, nagy Isten!
Fényes, ragyogó tekinteted
belõlem minden homályt eltüntet.
Megújuló érzéssel hódolok,
sok ajándékodra, kegyelmedre,
irgalmadra gondolok.
Vigyázz rám, maradj velem,
hogy Neked éljek
szünös-szüntelen.