KRISZTUSBAN

Ha egyszer bûneim
elvonulhatnának elõttem
vég nélküli, sötét sorokban,
s kikiabálnának komiszmód:
'Én is tehozzád tartozom!
Meg én is, én is, én is, én is!!'

Ó, hogy pirulnék a haragtól,
hogy nem tudom - beléjük fojtva
a szót - elhallgattatni õket,
s a szégyentõl tán - hogy igaz mind -
lángra lobbanna a ruhám is.

De bûneim
nem vonulhatnak el elõttem,
nem szólhatnak már, mert halottak,
s én - megváltott -
KRISZTUSBAN élek...