ELÉGEDETT MOSOLY

Jézus mennyit szenvedett, midõn a földre jött,
Õ a Szent, bûntelen, lázadó népe közt.
Köztük, értük szenvedt, míg itt a földön élt,
ismert szomjúságot, jól ismert éhezést.
Szánalommal nézett a sok éhezõre,
Õ elõre tudta: mit tervezett véle.
Gyakran találkozott éhezéssel, bajjal,
ezreket tartott jól, kenyérrel és hallal.
Azóta sem lett szebb, az élet menete,
egyre több embernek, ma sincsen kenyere!
Milliókat költünk hiábavalókra,
s közömbösen nézünk, sírba fordulókra.
Az irgalmas Isten, irgalmazzon nekünk,
éhesnek kenyeret, nyújthasson a kezünk.
Százezrek éhesen ébrednek föl reggel,
s ki nem bírja tovább, másnapra föl se kel.
Pedig a Teremtõ, bõven ad élelmet,
senki ne ismerje, földön az éhséget!
Szemléletváltásra, volna szükség itten,
önzésbe Sátán vitt, s nem Atyánk az Isten!
Ha gonosz önzésünk, szeretetté válna,
cselekvést öltene, szívünkben a hála.
Hû Teremtõnk iránt, aki szeret minket,
Õ változtatná meg, önzõ szíveinket.
Nem volna háború, nem folyna annyi vér,
nem volna éhezõ, bõven volna kenyér.
De ez, ma még álom, nõ a bûn hatalma,
amíg le nem gyõzi, Megváltónk uralma!
Akkor nem lesz éhség, sehol a világon,
s elégedett mosoly fakad, minden szájon.

Pecznyík Pál
Celldömölk
2009. I. 2.