HOGYHA LÁTTAD VOLNA

Hogyha láttad volna te bûnt kedvelõ,
helyetted, miattad, miként szenved Õ,
az ártatlan Fiú, Isten Szent Fia,
hogy lehulljon rólad, a bûn-rabruha.
Tudtad volna nézni büszkén, gõgösen,
Védelmére nem kel, földön senki sem?!

Hogyha láttad volna borús éjszakán,
Jézust átvonulni fõpap udvarán,
megkötözött kézzel, palotán belül,
szitkot, arcul verést tûrni, vétlenül.
Óh mondtad-e volna, néki bûne nincs!
Két gonosz kezemre kerüljön bilincs.

Hogyha láttad volna Pilátus elõtt,
töviskoronásan a Szent, Drága Fõt!
Lényébõl, mint árad szánó szeretet,
Pilátus szívén is ejtve sebeket.
Elfogta-e volna szíved, szánalom?
Folyt-e volna fájó könny, az arcodon?

Hogyha láttad volna, arca vérezõ,
s a fájdalmak útján, miként roskad Õ!
Kereszt súlya alatt, amely a tied,
meglágyult-e volna láttán: kõ-szíved?
Neked kellett volna vállon vinni ott,
a kereszt formájú súlyos oszlopot.

Hogyha láttad volna péntek délután,
Megváltódat függni vérzõn, fönt a fán!
Amint szelíd szemmel, szánón rád tekint,
hogy te üdvözülhess, vállalt annyi kínt!
Óh mondtad-e volna: Megváltóm elég!
Bánom vétkeimet, arcom pírban ég.

Mindezeknek láttán, Isten porszeme,
ne csodáld, ha szemed, könnyel lesz tele.
Mert akit az Isten, ily nagyon szeret,
az, bûnbánat nélkül, rosszat nem tehet.
Tetszését keresve élni, tenni kész,
hiszen mennyben vár rá, örök égi rész.

Pecznyík Pál
Celldömölk, 2008. I. 22.