ISTEN PALÁNTÁI

Isten égi Kertész, palánta kertjében,
gyermekpalántáit nézegeti éppen.

Egyik gyermek szõke, a másik, kékszemû,
arcukról sugárzik víg öröm, víg derû.

Örömmel jár köztük, és gondozza õket,
oltalmazza, védi, a Benne hívõket.

Gyermekpalántáit, nevükrõl ismeri,
hiszen szent szívének, legdrágább kincsei!

Látja õket, mikor lecsukódik szemük,
midõn imádságra kulcsolódik, kezük.

Nem csak imáikat, sóhajuk is hallja,
mennyben is hallható, énekük szép hangja.

Isten palántái, drága kis gyermekek,
tudjátok mért kedves, néki a lelketek?

Mert övéi vagytok, Fia vére árán!
Már nem tarthat igényt reátok, a Sátán.

Golgota halmán õ, régen csatát vesztett,
bár tõletek nem fél, de Jézustól reszket!

Bízzatok Jézusban: csak Õrá nézzetek,
derûben – borúban, Õ lesz majd véletek!

Higgyétek, hogy Vele: szebb lesz a vándorút,
hatalmánál fogva, eloszlat bajt, borút.

És ha – kegyelmébõl – felnõttekké váltok,
gyõzelmes harc után, korona vár rátok!

De nem kézzel csinált, rozsdásodó, véges,
hanem fény-korona, gyémántokkal ékes!

Istent dicsérik ott, angyalok hárfái,
ott lehettek ti is, Isten palántái!

Pecznyík Pál
Celldömölk
2009. I. 19.