ISTEN RABJA!

Hitbõl él a hívõ ember,
akit Isten próbál, nem ver.
Tudja: teste, cserépedény,
gondozásra szorul szegény.
Szeme rajta, éjjel – nappal,
virradattal, alkonyattal.
Vezetgeti, védi, óvja,
mivel arca hordozója!
Fiát halni hagyta érte,
szívét: új szívre cserélte.
Megáldotta Szentlelkével,
mehessen a Szent Igével!
Nap ragyogjon, tûnjön éjjel,
föld teljen meg, égi fénnyel.
Mert még ma is, számos népek,
élõ Ige nélkül élnek!
Ha soká tart, bûnös álmuk,
üdv napja, nem virrad rájuk.
Hívõ ember, Isten rabja,
hiszen üdvét, Tõle kapja!
Szívét, egy hõ vágy tölti be,
bûnben ne vesszen senki se!
Ki meghallja Isten szavát,
és szívébe hívja Fiát,
lelke – bûnben – nem veszhet el,
Jézus emeli égbe fel!
Lelki szemmel látja már most,
a mennyei dicsõ várost.
Végül: Isten irgalmából,
gyermek lesz a rabszolgából.
Gyermeke a nagy Királynak,
Akit hódolva imádnak!

Pecznyík Pál
Celldömölk
2009. III. 20.