A FEGYHÁZ IS OTTHON

A fegyház is otthon, rabok otthona,
bár családi légkör, nincs abban soha.
Ott nincsenek együtt szülõk, gyermekek,
nem mosolyog rájuk, pólyás kisgyerek.
Embert, ember õriz, szabad: bûn-rabot,
ott a szabad mozgás szûk, korlátozott.
Nem futnak, cammognak napok, hónapok,
évek óta ülnek, rács mögött, rabok.
A bûnt elkövetni, könnyû volt talán,
ám a következmény, bús cellamagány.
Szabadságra vágyó kedves bûn-rabok,
szabadulást, búsan nem kell várnotok.
Bár fegyházban vagytok, lelketek szabad,
aki Jézusban hisz, bûn-rab nem marad!
Ha Jézusban hisztek, boldoggá tehet,
csak Õ oldozhat le, bûn- bilincseket!
Hála, hogy vannak már megtért bûn-rabok,
Úr Jézussal járó élõ templomok.
Õk, rabtársaiknak Jézust hirdetik,
így válik a fegyház, templommá nekik.

Mi is rabok vagyunk, csak a cellánk nagyobb,
abban élünk, járunk, bár ránk a nap ragyog.
Errõl a Bolygóról, mi ki nem léphetünk,
ha sátrunk romba dõl, itt lesz majd sírhelyünk.
Újjászületetten, rabok, és szabadok,
már itt is lehetünk ragyogó csillagok.
Azok elõtt: akik ma is bûnben élnek,
nem ismerik Istent, vétkezni, nem félnek.
Új életünk láttán, õk is megtérhetnek,
Isten közelében, örökké élhetnek.
Az új földön nem lesz, megbélyegzett ember,
az aranyvárosban, járhat fehér mezben.

Pecznyík Pál
Celldömölk
2009. VI. 25.