SÍNEK, AZ UTOLSÓ KOCSI ABLAKÁBÓL NÉZVE
Szerzõ: Reményik Sándor
Reményik Sándor:
SÍNEK, AZ UTOLSÓ KOCSI ABLAKÁBÓL NÉZVE
Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
bár rokon fémbõl öntetett a társa:
s bár néha boldog, mert látszólag páros:
egyedülség a szívnek valósága.
Körülöttünk vad pusztaság terül,
csillogva futnak a vad messzeségnek,
egymás mellett - és mégis egyedül -
a végtelenben talán összeérnek.
Barátság, testvériség, szerelem:
minden érzés e súlyos sorsot hordja,
de néha enyhül ércbeöntött sorsa.
Olyankor vonat jár a síneken:
fensõbb gondolat, fensõbb szeretet,
s a sínek benne összecsengenek.