RÉGI ÉN

Ó-emberem újra meg újra elõkerül,
S bár harcolok ellene szüntelenül,
Mindig alul maradok.
A víz van felül, s a tajtékzó habok.
S mikor a bûntõl már összeroskadok,
Eszembe jut egy Ige:
Ne álljatok ellen a gonosznak!
S hogy ne legyek szikkadt venyige,
Mit nyaldosó lángok közé dobnak,
Az Úr segítségéért esdek.
Hiszen ha rám gonosz erõk lesnek,
Egyedül Õ segíthet.
S mindebben a legszebb,
Hogy csak Rá kell bíznom magam,
S a legfájóbb seb is eltûnik nyomtalan.

Ó-emberem újra múlttá válik,
Megkapom mindazt, mire lelkem áhít,
S megszûnik a félelem.
Erejében nem kétkedem.
A földöntúli nyugalom,
Mint lenge rózsaszirom ellep.

S mindehhez csupán
Az Õ segítsége kellett.