TEMPLOMABLAK

Dsida Jenõ: TEMPLOMABLAK

Kik csak az utcán
járnak-kelnek,
szépséget rajta
nemigen lelnek,
kíváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.

Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, -
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
hunyt szeme-gödre.

De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hûvös templomba
s belülrõl pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbûvölten áll:
Nézz a csodára!

Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártír mosolya!
Szûz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, ami lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tûzkáprázat!

Ó, titkok titka:
a földön itt lent
belülrõl nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! -
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülrõl látók
fényességét!