KÖSZÖNET AZ IMAHÁZUNKÉRT

Atyám, tudom a Téged befogadó szívekben laksz,
S Te most bent az enyémben látod
Hogy küszködnek a szavak,
Mert nem tudják mind eléd hozni hálám, s köszönetem
Amiért adtál nekünk egy házat, egy helyet
Egy helyet Atyám, mely Te tudod olyan nekem,
Mint fáradt vándornak a pusztában zöldellõ liget,
Melynek élet víz patakja oly kedvesen hívogat:- Siess!
Szomjadat had oltsam, szívedet üdítsem, merítsél!
Hogy ez az életvíz utadon segítsen,
De mielõtt tovább mennél ,
Partomon te megpihenjél, erõt gyûjtsél,
Majd csobogásom hallgatva ne feledd,
Hogy várnak rád a pusztában!
Hozzád olyan közellevõk,
Vigyél nekik ez életvízbõl!
De kik tõled távol vannak,
Azoknak is szívbõl s tisztán adjad!
S hívjad õket, vezesd õket,
A pusztában tévelygõket medremhez,
Mert e világnak pusztájában,
Kergetve a délibábot elvesznek,
De partjaimnál hûs vizembõl merítve , élhetnek!
Ott folyik ez élet patak , Atyám a Te hajlékodban,
A Te hajlékodban, mely nekem oly kedves otthon
Mert ott újra gyermek vagyok,
Testvérekkel ülhetek a Te lábaidhoz,
Hallgathatjuk intõ szavad-
S Te vágyó szívünkbe osztod magad
Ott az élet kenyere nem fogyhat el soha,
Mert Te Atyánk vagy édes, nem mostoha.
-Atyám!- Hogy így szólítsalak,
Nem érdemem tudom, tudom csak kegyelmed,
Hogy legkisebbként ülhetek az asztalodhoz
Mert asztalodnál én vagyok a legkisebb,
De mégis nagyon boldog,
Hisz Te tekinteted rajtunk szeretettel körbe hordod,
Közben asztalodra Igéd rakod,
S áldásoddal gyermekidnek Lelked osztod
Atyánk! -Oly jó nekünk Veled otthon!
Úgy vágyom ott lenni mindig Veled
De kérlek, legyen az is áldott idõ
Míg pusztában tart a Te szereteted,
A Te szereteted mely ott van velem,
A Te szereteted, mely tudom oly nagy,
Hogy visszavisz engem oda újra s újra,
S mert Te ott mindig vársz reám
Azért, a Te házad nekem
A világ legkedvesebb hajléka Atyám!