 |
Nagyon sok szeretettel köszöntelek megújult honlapomon. Már nagyon rég tervezgetem, hogy pár dolgot átalakítok, és a honlap elavult
kinézetén is módosítok. Remélem az új honlap is elnyeri a tetszéseteket, és továbbra is ugyanilyen szorgalmasan fogjátok látogatni, mint
eddig. Rengeteg tervem, ötletem van, amivel értékesebbé és használhatóbbá tehetem a honlapot, és az évek során nagyon sok ötletet kaptam
tőletek is. Továbbra is várom a javaslatokat, hiszen ez a honlap értetek készült, és számomra nagyon fontos, hogy itt otthon érezzétek
magatokat.
Az itt összegyűjtött énekek, versek, és történetek Isten dícséretére, imádására szolgálnak. Az ének és zene szolgálata már az
Ószövetségtől kezdve az Újszövetségen keresztül az Istentiszteletek elmaradhatatlan része volt, és ezekre a szolgálatokra ma is
igen nagy szükség van. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy ének felüdíti olyan
sokszor megfáradt lelkünket, és Isten dícséretéhez vezet bennünket. Az ének egy ima, beszélgetés Istennel. Kifelyezhetjük vele az
örömünket, bánatunkat, félelmünket, fájdalmunkat, kéréseinket és hálaadásunkat. Isten meghallgatja ezeket a szívből jövő imákat.
Hogy mennyire szerettek énekelni, azt bizonyítják az utóbbi időben egyre növekvő megkeresésék száma, melyben kéréseitekkel és
jókívánságaitokkal fordultatok hozzám. Sajnos idő szűkében nem mindíg sikerül minden megkeresésnek utánnajárni és válaszolni, de
nagyon sokszor sikerült már egy-egy énekkel megörvendeztetni egymás szívét.
A beküldött énekeitek feldolgozása is igen-igen akadozik az egyre nagyobb időhiány miatt, de biztosíthatlak benneteket, hogy a
beküldött anyagokat gondosan őrzöm, és előbb-utóbb fel fognak kerülni a honlapra. A honlapot szabad időm terhére, önerőből
készítem, anyagi támogatás nélkül. Szívesen veszem bárki közreműködésedet a szerkesztésében segédletek, hírek, linkek, és
egyéb hasznos anyagok beküldésével.
Külön köszönetet szeretnék mondani mindazoknak a szerzőknek, akik idejüket nem kímélve küldik a saját verseiket, énekeiket, és
gondolataikat, hogy megosszák velünk az Isten iránt érzett szeretetüket. Az Úr áldja meg, és tegye még gazdagabbá azt a csodás
szolgálatot, amit végeztek.
Isten áldása kísérjen tovább az utatokon békével!
Szeretettel:
Szabó Sándor
|