ELSZORUL A SZÍVÜNK

Elszorul a szívünk, a sok – miért – végett. Atyánk mért bocsát ránk próbát, betegséget. Miért vált örömöt, mély bánatra, gyászra. Miért hullat könnyet, sok özvegy, sok árva. Ó miért nem enged, kedvünk szerint menni. Kevés örömünk is, el akarja venni?  Panaszolva kérdjük, mért szomorít minket, jól ismeri, látja, hullámzó hitünket. Pedig Atyánk szíve, sok jóval eláraszt. Földi miértekre, mennyben kapunk választ. Atyánk tanít minket, türelmesen várni, hívó szent szavára, elõtte megállni! Majd örömmel halljuk, sok – miért – azért volt, hogy lelki ruhánkat, ne rútítsa bûn-folt. Javunkra próbálja, földön életünket, hófehér ruhában, láthasson bennünket!                            Pecznyík Pál Celldömölk                            2008. XI. 10. Dallam: /Irgalmazz Úr Isten immáron énnékem…/ 77-es ének, vagy 150-es Halleluja.