EGY KÜLÖNLEGES ÉLET

(Vetés és Aratás 19/4)

EGY KÜLÖNLEGES ÉLET

Egy eldugott faluban született egyszerû kézmûves házaspár gyermekeként, majd egy másik faluban növekedett és nevelkedett föl. Harminc éves koráig a helybeli ácsmûhelyben dolgozott.
Három éven át mint vándorprédikátor járta az országot. A népszerûtlennek látszó ügyeket védelmezte. A szegények és az elesettek között keresett magának barátokat. Nem vetette meg a társadalomból kiközösítetteket és a törvény megszegõit. Könyvet nem írt, hivatalt nem vezetett. Családot nem alapított, vagyona nem volt.
Egyetemre nem járt, nem látogatott el híres világvárosokba. Mindig csak szûkebb hazájában prédikált...
Csak harminchárom éves volt, amikor a közvélemény végleg ellene fordult. Barátai magára hagyták, õ pedig ellenségei kezébe került, akik kigúnyolták és elítélték.
Keresztre feszítették két gonosztevõvel együtt. Miközben haldoklott, sorsot vetettek köpenyére, az egyetlen vagyonára, amelyet ezen a földön birtokolt. Miután meghalt, testét egy kölcsönkért sírboltba helyezték.

Azóta kb. 2000 esztendõ múlt el. Ma õt tartják az emberiség központi alakjának. A világ valamennyi hadserege, a múltban s jelenben; az összes flotta, amelynek hajói valaha is a tengert szelték; az országok kormányai, melyek valaha is összeültek; és a királyok sokasága, akik eddig uralkodtak - és mindezek együtt - nem hatottak olyan mértékben az emberiség életére, mint ez az egyetlen különleges élet...

A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 12 495 793