AZ ÉN NÁRDUS-ÉLETEM

Bajor László

Szûkösen éltem és nagyon szegényen.
Féltve õriztem
fehér alabástrom edényem.
Töretlen volt,
színültig drága nárdussal tele.
Mekkora kincs!
Sok színes álmot álmodtam vele.
Terveket szõttem,
Világlott egyre elõttem,
vígan villantva a fényen
fehér alabástrom edényem.

Akkor a hajlékomba egyszer
betért megfáradva a Mester,
Tudta, hogy hova készül,
Tudtam, hogy hova készül.
Jeruzsálem távoli ormán
valami titkos vész ül.
Bûnnel, nyomorral bajjal,
indul a döntõ harcra.
... Árnyak lopództak fehér homlokára.
Fájt a tanítványok közömbös arca.
Nem értik? Nem érzik?
Egyedül én érzem? Én értem?
Megy megváltani engem ...
Talán... meghalni értem.

Ott ül fáradtan a Mester.
Sietve kamrámba osontam
s visszatértem a drága kenettel.
Fehér alabástrom edényem,
melyet õriztem rejtve, szegényen,
összetörtem, s a drága kenet
illatosan, ragyogva
szelíd fejére permetezett.
?Te meghalsz értem!? - árasztotta szét
a lágy illatbeszéd.
?Én neked adom az életemet
és a szívem minden szeretetét.?

?Tékozlás!? - zúgtak fel körben.
Megbiztatott
Krisztus szemébõl egy meleg sugár,
Tudtam, hogy semmiért se kár:
a kenetér? se kár,
Érte kiontott életér? se kár:
S áldom a percet, melyben
alabástrom edényem összetörtem.

Én abban élek,
abban a boldog csodamozdulatban,
a Golgotára készülõ Királynak
mellyel a nárdusomat odaadtam.

A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 15 876 587