AZON A KARÁCSONYI ÉJSZAKÁN

Makovei János

Azon a karácsonyi éjszakán
A Fény a földre költözött.
Azon az õsi-sötét éjszakán
A magas Ég, s a Föld között
Isten szava zendült hatalmasan,
Nem dörögve, nem rémítõn.
Sziklák nem mozdultak meg,
Az õsi, magas bérc-tetõn.

Azon a karácsonyi éjszakán
Gyermek sírt fel csendesen.
Elhagyott istálló-szegletben bár,
De ma én is e sírást lesem,
Mert ez volt az isteni szózat,
Új élet sarjadt, új és bûntelen.
Reménységem már csak Õ,
Az Õ élete lehet, ez – kegyelem.

Azon a karácsonyi éjszakán
Kõsziklák zuhanását vártam,
Hogy sötétben gyötrõdõ életem’
Eltapossa igazságosan, bátran.
Hogy sötétben fejezzem be rövid,
Sötétben kezdett földi életem’,
Mert a föld porában már rég
Dicsõ fény-virág nem terem.

Azon a karácsonyi éjszakán
Angyalok kara vígan zengett,
S én mégis a gyermek sírását
Vártam. Hála Istennek, meglett.
Szívemben, lelkemben azóta is
Áldom Õt, a legdrágább Fiút,
Ki halk sírásával üzente meg,
Bûneimbõl lesz egyszer kiút.

Azon a karácsonyi éjszakán
A föld világosságba öltözött,
Azóta biztosan látom az utat
A magas Ég és a Föld között.
Azóta tudom, az Isten szava
Nem sziklaként zuhan le rám,
Egy gyermek sírásával szól
Ma is – egy sötét éjszakán.


Az Õ szava szelíd és drága,
Mindeneknél drágább lehet,
Ha számodra felsír egyszer
A karácsony-éjszakai gyerek.
Az Isten megváltó szeretete,
A Fiú, a legdrágább vendég,
Aki azon a sötét éjszakán
Nem maradt csupán emlék.

Budapest, 1968.

A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 15 876 663