HÍV AZ ÚR

Egy gazdának szép nagy szõlõskertje volt. Amerre szem ellátott, mindenütt a tõkék üdezöld levelein játszott a nap. A fürtök még csak ígérték a jó termést. Mennyit kell még dolgozni benne addig, míg a szõlõszemet az esõ kikerekíti, a napsugár megédesíti, és le lehet szüretelni a mézédes, lédús, finom termést. Annál is inkább sok volt a munka, mert a nagy földön végeláthatatlan kígyóztak a sorok. A gazda munkásokat fogadott, hogy a nagy munka minél elõbb kész legyen.
Korán reggel, még alig pitymallott, már kiment a piacra. Már álltak ott emberek, akik arra vártak, hogy valaki dolgozni hívja õket. Várta a családjuk a kenyérrevalót. A gazda meg is állapodott velük, hogy fejenként tíz pénzért dolgoznak napszálltáig. A kis csapat beállt a sorokba, a vincellér kiadta a munkát. Még harmat csillogott a leveleken, mely visszatükrözte a kelõ nap bíborát.
Késõbb újra kiment a piacra a gazda, hogy újabb munkásokat hívjon a szõlõbe.
- Menjetek el, és ami igazságos, megadom néktek!
Három óra múlva megint hozott munkásokat, így egész sereg ember dolgozott már a kertben. A nap régen delelõre ért, forrón sütött a szorgoskodókra. Az ének is halkabb lett, a vidámság is alábbhagyott. De azért még serényen folyt a munka.
Késõ délután még egyszer kiment a gazda a piacra, és még mindig talált embereket, akik ott ácsorogtak dologtalanul.
- Miért ácsorogtok itt egész napon át?
- Mert senki sem fogadott meg bennünket.
- Gyertek el hozzám dolgozni, és ami igazságos, megkapjátok.
Õk már csak egy órát tudtak dolgozni, mert hamarosan alkonyodni kezdett, és egybõl este lett. A gazda utasította a vincellért, fizesse ki a munkásokat. Elõször azok kaptak 10-10 pénzt, akik utoljára jöttek dolgozni. Örültek nagyon, erre nem számítottak! Akik elõször jöttek, remélték, hogy õk akkor sokkal többet kapnak majd. De háborogni és zúgolódni kezdtek, amikor õk is 10 pénzt kaptak:
- Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak, és egyenlõkké tetted azokat velünk, akik a Napnak terhét és hõségét szenvedtük!
- Barátom ? szólt a gazda a beszélõhöz ? nem cselekedtem igazságtalanul veled! Avagy nem tíz pénzben szerzõdtél-é meg velem? Vedd, ami a tied és menj el! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?
A munkásnak be kellett látnia, a gazdának igaza van. Reggel, amikor dolgozni hívta, valóban 10 pénzt ígért, aminek õ nagyon örült.

A munkások mi vagyunk, emberek. Van, akit hajnalban hív az Úr Jézus, van, akit délben vagy alkonyatkor. Higgyétek el, nagy kegyelem, hogy ránk talál, hogy hív! Ne mondjátok, hogy elég lesz majd csak az utolsó órán dolgozni érte, hiszen ugyanaz lesz a bér! Nem biztos, hogy az utolsó órán hív benneteket! Bármikor ér el a hívó szó, mondjatok mindjárt boldogan ?igen?-t! Én sok szomorú esetet ismerek, amikor a hívott ember valahogy így válaszolt:
- Igen, Uram, én boldogan megyek dolgozni a te szõlõdbe, csak még ezt a dolgot befejezem, még ezt szeretném elérni, azután már mindenemet rendelkezésedre bocsátom!
A legtöbbnek nem volt ?azután?! Meghaltak, mielõtt dönthettek volna, mielõtt egy percet is dolgozhattak volna! A hívást nagyon komolyan kell venni! Hiszen a jutalom, a bér mindenki számára az örök élet! Adhat-e ennél többet az Úr? Ugye, ezzel mindent odaadott? És milyen jó, hogy nem csak azok mehetnek a Mennybe, akik már gyermekként, korán az Úr munkásai lehettek! Akkor nagyon kevesen nyernének örök életet! És mégis milyen csodálatos gyermekként az Úr munkatársa lenni, Vele élni egy egész életen át! Nincs ennél nagyobb öröm az életben! Már a hívás is kegyelem!
Kívánom nektek, hogy halljátok meg az Úr Jézus hívását, és álljatok be a sorokba, mert a munka sürgõs!