MÁRIA EMLÉKEI
Szerzõ: Guti Tünde
MÁRIA EMLÉKEI…
Sudár nõi alak árnyéka vetõdött a falra, amint nehéz kõkorsót cipelt be a házba. Léptei halkan sercegtek a homokos ösvényen.
- Te vagy az, Mária? – érdeklõdött egy kedves hang az elõkészített zöldséges tál mellõl.
- Igen, én vagyok! Már itt is van a finom, friss forrásvíz! – mosolygott nagyot
szusszanva, a sietségben kipirult arccal.
– Hova tegyem? – állt meg várakozva idõsebb barátnõje elõtt, akinek rendszeresen segített.
Néhány másodpercnyi gondolkodás után a jobb sarokba mutatott Zsuzsánna, oda, ahol az ebédhez megtisztított halak sorakoztak egy lapos edényben. A szorgalmas Mária egy ügyes mozdulattal akarta a helyére állítani súlyos terhét, de hirtelen kiloccsant a víz és nedves lett a ruhája. Hûvös borzongás járta át, és egy emléket kavart fel a gondolataiban…
Zsuzsánna megértõen legyintett egyet, hogy sebaj, ám Mária tétova tekintettel mesélni kezdett.
A lelkünkben tátongó, fájdalmas ûr szomorú lepelként terült ránk, amikor Jézust a sírba fektették, és lepecsételték a katonákkal õriztetett, hatalmas sziklát. Minden reményünk szertefoszlott, és szinte megbénított a keserû csalódottság!
Mégis megbeszéltük, hogy odamegyünk harmadnap reggel, hogy bebalzsamozzuk a holttestet, így adva végtisztességet a Mesternek. De… legnagyobb megdöbbenésünkre a sírt üresen találtuk! (Zsuzsánna pisszenni sem tudott, feszülten figyelt minden szóra.)
Félelemmel vegyülõ tanácstalanságunkban nem tudtuk, mitévõk legyünk. Hirtelen megláttunk egy fénylõ, fehér ruhás angyalt, aki látva rémületünket, szelíden bátorítva elmondta, hogy Jézus azért nincs ott, mert feltámadt! Majd elküldött, hogy vigyük el a jó hírt a tanítványoknak.
A meglepõdés és a váratlan öröm szinte szárnyakat adott! Futottunk és elhíreszteltük mindenhol:
- A názáreti Jézus él! Feltámadt!
A dühös farizeusok megfenyegettek a piacon, a jómódú írástudók pedig hideg vizet zúdítottak ránk, miközben ezt rikácsolták:
- Hallgassatok már! Mit hordotok itt össze mindenfélét?! Hogy támadt volna fel?! Majd ettõl kijózanodtok! – s nagyot loccsant korsóikból a víz.
- Kértek még? – nevettek kárörvendõen.
S bár nagy levegõt vettünk, még bosszankodni sem tudtunk, mert a boldogság, hogy az Úr feltámadt, majd szétvetette a lelkünket! A selymes fû lágyan hajolt meg lépteink alatt, és a tavaszi nap fénye szikrázott felettünk. Még most is kalapál a szívem, ha rágondolok…
- Igen, üres a sír! – Szemében könny csillant meg, és messzire nézett, át a fodros felhõkön túlra…
- Most Istennél van a mennyben, de visszajön értünk! – Tágra nyílt szemekkel fordult barátnõje felé és megfogta a kezét.
- Megígérte! Visszajön! – mosolygott vissza Zsuzsánna, és húsvéti ujjongás töltötte be a házat. A napsugarak cirógatták a háztetõt, és az asszonyok lelkesen, boldog énekszóval fogtak hozzá az étel elkészítéséhez.
Már alig várták, hogy beesteledjen, és találkozhassanak az imádságra összesereglõ kis gyülekezettel.
2010. márc. 5. Guti Tünde
Sudár nõi alak árnyéka vetõdött a falra, amint nehéz kõkorsót cipelt be a házba. Léptei halkan sercegtek a homokos ösvényen.
- Te vagy az, Mária? – érdeklõdött egy kedves hang az elõkészített zöldséges tál mellõl.
- Igen, én vagyok! Már itt is van a finom, friss forrásvíz! – mosolygott nagyot
szusszanva, a sietségben kipirult arccal.
– Hova tegyem? – állt meg várakozva idõsebb barátnõje elõtt, akinek rendszeresen segített.
Néhány másodpercnyi gondolkodás után a jobb sarokba mutatott Zsuzsánna, oda, ahol az ebédhez megtisztított halak sorakoztak egy lapos edényben. A szorgalmas Mária egy ügyes mozdulattal akarta a helyére állítani súlyos terhét, de hirtelen kiloccsant a víz és nedves lett a ruhája. Hûvös borzongás járta át, és egy emléket kavart fel a gondolataiban…
Zsuzsánna megértõen legyintett egyet, hogy sebaj, ám Mária tétova tekintettel mesélni kezdett.
A lelkünkben tátongó, fájdalmas ûr szomorú lepelként terült ránk, amikor Jézust a sírba fektették, és lepecsételték a katonákkal õriztetett, hatalmas sziklát. Minden reményünk szertefoszlott, és szinte megbénított a keserû csalódottság!
Mégis megbeszéltük, hogy odamegyünk harmadnap reggel, hogy bebalzsamozzuk a holttestet, így adva végtisztességet a Mesternek. De… legnagyobb megdöbbenésünkre a sírt üresen találtuk! (Zsuzsánna pisszenni sem tudott, feszülten figyelt minden szóra.)
Félelemmel vegyülõ tanácstalanságunkban nem tudtuk, mitévõk legyünk. Hirtelen megláttunk egy fénylõ, fehér ruhás angyalt, aki látva rémületünket, szelíden bátorítva elmondta, hogy Jézus azért nincs ott, mert feltámadt! Majd elküldött, hogy vigyük el a jó hírt a tanítványoknak.
A meglepõdés és a váratlan öröm szinte szárnyakat adott! Futottunk és elhíreszteltük mindenhol:
- A názáreti Jézus él! Feltámadt!
A dühös farizeusok megfenyegettek a piacon, a jómódú írástudók pedig hideg vizet zúdítottak ránk, miközben ezt rikácsolták:
- Hallgassatok már! Mit hordotok itt össze mindenfélét?! Hogy támadt volna fel?! Majd ettõl kijózanodtok! – s nagyot loccsant korsóikból a víz.
- Kértek még? – nevettek kárörvendõen.
S bár nagy levegõt vettünk, még bosszankodni sem tudtunk, mert a boldogság, hogy az Úr feltámadt, majd szétvetette a lelkünket! A selymes fû lágyan hajolt meg lépteink alatt, és a tavaszi nap fénye szikrázott felettünk. Még most is kalapál a szívem, ha rágondolok…
- Igen, üres a sír! – Szemében könny csillant meg, és messzire nézett, át a fodros felhõkön túlra…
- Most Istennél van a mennyben, de visszajön értünk! – Tágra nyílt szemekkel fordult barátnõje felé és megfogta a kezét.
- Megígérte! Visszajön! – mosolygott vissza Zsuzsánna, és húsvéti ujjongás töltötte be a házat. A napsugarak cirógatták a háztetõt, és az asszonyok lelkesen, boldog énekszóval fogtak hozzá az étel elkészítéséhez.
Már alig várták, hogy beesteledjen, és találkozhassanak az imádságra összesereglõ kis gyülekezettel.
2010. márc. 5. Guti Tünde
Kedvenc fórumom:
Zenedoboz:
Kimelt linkek
A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor