NÉZZ RÁM!
Szerzõ: Guti Tünde
NÉZZ RÁM!
Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelõtti történetre emlékezem…
Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította. Éreztem bõre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam. Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog várakozást. Szinte sóvárogva mondta:
- Mosolyogj rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!
Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülõk gyakran tanulhatnak kisgyermekeiktõl…
Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen nagyszerû, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben! Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelzõ táblákra, sem távirányítóra!
„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…
A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát. Egyszerûen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelõ, számukra életet és biztonságot jelentõ szempár, telve elfogadással.
Amikor szorongunk, homályos a jövõnk és megoldatlan problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat. Pedig mennyei Atyánk védelmezõ szeretete körülvesz, Õ szüntelenül vigyáz ránk. Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk forrásáról…
„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr. Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk…
Õ nem csak lenéz ránk a mennybõl, hanem lát, ismer, nem rejthetünk el semmit, szívünk ott van elõtte csupaszon, leplezetlenül.
A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így kezdõdik:
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messzirõl érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyûgöz és rabul ejt ez a tudás, ez az odafigyelés, törõdés! Isten ellenállhatatlanul magához vont szeretete és páratlan gondoskodása által.
Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Õt éppen megtagadó Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!
Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem tudja elfelejteni. Õ az, aki minden belsõ sóvárgásunkat, ürességünket betölti szeretõ lényével.
Mikor kértük Õt utoljára?
- Nézz rám! Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!
2010. július 19.
Guti Tünde
Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelõtti történetre emlékezem…
Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította. Éreztem bõre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam. Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog várakozást. Szinte sóvárogva mondta:
- Mosolyogj rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!
Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülõk gyakran tanulhatnak kisgyermekeiktõl…
Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen nagyszerû, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben! Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelzõ táblákra, sem távirányítóra!
„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…
A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát. Egyszerûen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelõ, számukra életet és biztonságot jelentõ szempár, telve elfogadással.
Amikor szorongunk, homályos a jövõnk és megoldatlan problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat. Pedig mennyei Atyánk védelmezõ szeretete körülvesz, Õ szüntelenül vigyáz ránk. Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk forrásáról…
„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr. Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk…
Õ nem csak lenéz ránk a mennybõl, hanem lát, ismer, nem rejthetünk el semmit, szívünk ott van elõtte csupaszon, leplezetlenül.
A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így kezdõdik:
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messzirõl érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyûgöz és rabul ejt ez a tudás, ez az odafigyelés, törõdés! Isten ellenállhatatlanul magához vont szeretete és páratlan gondoskodása által.
Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Õt éppen megtagadó Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!
Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem tudja elfelejteni. Õ az, aki minden belsõ sóvárgásunkat, ürességünket betölti szeretõ lényével.
Mikor kértük Õt utoljára?
- Nézz rám! Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!
2010. július 19.
Guti Tünde
Kedvenc fórumom:
Zenedoboz:
Kimelt linkek
A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor