A VÍGASZTALÓ ISTEN

Értelme és rendje van mindennek itt e földön.
Célja, küldetése mindenek elõtt.
S bár tudjuk ezt, s bízunk az Úrban,
mégis összetörten állunk az elmúlás elõtt.
Fáj, hogy búcsúzni kell,
hogy távoznak szeretteink,
s hogy a múló idõvel együtt
szállnak füstbe égbetörõ terveink.
Mert véges itt az életünk,
bizonytalan a földi jövõ.
S bár túlélt az ember sok heves vihart,
világégésekbõl került ki gyõztesen,
a rövid földi pálya véget ér,
s úgy tûnik, hogy a halállal vívott harcból
mi kerülünk ki vesztesen.

De nem ennyi csupán az emberi élet.
Nem ezt a jövõt képzelte Istenünk.
Nem könnyes szemeinket,
gondterhelt arcunkat
akarja látni szeretõ Mesterünk.
Fáj az elválás, mert mély a seb,
emlékek özöne elõttünk pereg,
s nem könnyõ elfogadni,
hogy itt most valaminek vége lett.
Ezért kell a hit,
az Istentõl áradó édes vígasztalás.
Ne álljunk meg itt,
mert bennünket vár Valaki odaát.
Érettünk a Világegyetem Királyajön,
feltámadást hoz, örök vígasztalást,
örök életet és örök gyógyulást.
Fogjuk meg remegõ kezeinkkel
Isten kezét, mely erõs, mindenható.
Hogy legyen erõnk továbblépni hittel,
s megláthassuk könnyfátyolos szemeinkkel,
hogy most is mellettünk áll
az örök Szeretet, a Vígasztalás.