AZ ÉLET ALKONYÁN

Életem immár lassanként elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révbe, ahol számadását
adja jó s rossz tettérõl, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a mûvészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetõn mered rám.

Már nem nyugtat meg vésõ és ecset;
egyet kívánok: az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

(fordította: Rónay György)