AZ UTOLSÓ VACSORA

Lukátsi Vilma: AZ UTOLSÓ VACSORA

Alkony borult az Olajfák hegyére,
a hajnalcsillag fönt volt már az égen,
- a be nem tartott és sokszor megszegett
Szövetségre emlékezésképpen
Jeruzsálem házfalain belül
asztal mellett ültek a családok,
együtt ették meg a páska-bárányt,
amíg az éj teljesen leszállott...

Tizenhárman voltak a teremben,
tizenkettõ lábát az Úr mosta:
'amit teszek, azt most még nem érted...'
A mécs lángja gyöngéd fénybe vonta
körülkötött, görnyedõ alakját,
amelybõl még nárdusillat áradt...

Övéivel az asztalhoz ült le,
mert behozták a vacsora-tálat.
Õ a megtört kenyeret szétosztva
azt mondta: 'Vegyétek, egyétek,
ez az én testem - tiértetek...'
- így kötötte az Új Szövetséget;
Isten Báránya kész volt a halálra,
de a régi oltárkõ szétmállott!
- Tiszta új bort öntött a pohárba,
(a kereszt valahol készen állott).
Õ a kelyhet kézrõl-kézre adta:
'az én vérem Új Szövetség vére!'

Azután dicséretet énekelve
elindultak az Olajfák hegyére.

(forrás: Egy csipet só - Bp.1990.)