ELJÕ AZ ÚR

A pálmafáknak lombja ráhajolt
Az útra, melyen a Mester haladt.
Odafent madarak kórusa dalolt
És népek szava zengett itt alant:
?Hozsánna! Jõ az öröklét Királya,
Hozsánna, jõ a népek Messiása,
Hozsánna, - Jõ az Úr!?

De csalfa népnek csalfa indulatja
Egy hét után már életére tört,
Egy hét sem telt el és durván megtagadta.
Kereszten halt a kínnal meggyötört.
?Bocsáss meg nekik? - így suttogott ajka.
?Bocsáss meg - hisz ezért jöttem e világba!?

... Így halt értünk az Úr.

... Felleg borult az egek kárpitjára
S zokogva sírt a teremtett világ...
- De gyõztesen felkelt a nap sugára
És beragyogta a bús éjszakát.
... ?Halleluja! - mert mi is gyõztünk Véled,
Feltámadott az Úr!?

Feltámadott és elhagyá a földet.
De ígérete biztat szüntelen:
Ha elkészíti nékünk a lakhelyet,
Eljõ értünk és magával viszen.
Szálljon az ének Hozzá mennybe fel:
Jövel Urunk! Már várunk, óh, jövel!

Dicsõség mennyben s béke itt alant,
Szóljon az ének és zengjen a lant,
A hárfák hangja, orgonák zenéje
Szálljon esdeklõn fel a magas égbe:
?Jövel Urunk, mert sóvárog a szívünk,
Jövel, mert várunk rendületlenül.
Jövel, gyógyítsd meg sok-sok szenvedésünk!
Mellyel a bûnnek Démona gyötör.?
Mert Õ hall minket, - hisz Lelke itt van velünk
S eljön hamar! Az idõ már kevés.
... Ezért hirdeti világszerte nékünk:
?Ébredjetek, míg lehet ébredés!?

... Vörös fénnyel száll le a Nap az égen:
?Vihar lesz? - mondják öreg pásztorok.
Korunk ezernyi gyászos fellegében
Hírt küldenek közelgõ viharok.
Készüljetek az utolsó viharra,
Mely forgószélként söpri el a mát!
... A bûn és szennynek füstölgõ romjára
Felépítjük az öröklét honát!

Eljut minden emberhez a földön kéklõ ég alatt,
Mint földreszállott égi gondolat:
?Ébredjetek, az idõ oly kevés!
Ébredjetek, míg lehet ébredés!
... Idõnk rohan ... Már üt a végsõ óra ...
Egy ... kettõ ... három ... négy ... Óh föld lakója
Borulj elé, mert jön, jön már a Mester!
Köszöntsük harsogó öröménekkel,
Hozsánna! Jõ a mindenség Ura!
Hozsánna! Jõ az Üdvösség Királya!
Hozsánna! Zengjen ezer hárfa hangja!
Hozsánna! Jõ az Úr!