FÉNY A SÖTÉTBEN

Ülök és hallgatok, egy hatalmas szobában.
Körülöttem emberek, egymás zavarában.
Õk állnak középen, enyémek a sarkok,
Rólam beszélnek, de én csak hallgatok.

Más vagyok mint õk, engem különcnek neveznek.
Igen,más vagyok,mert õk a tömegben rekedtek.
Elnémult ajakkal ordítom,hogy félek,
De nem hallgatnak meg,csak tovább beszélnek.

Egyedül vagyok.Néha vágyom egy barátra.
Egyedül vagyok.Ki lenne ki szívembe látna?
Egyedül csak Te vagy, hisz Te alkottad szívem,
S Te hû barát maradsz, akkor is,ha én nem.

Lõrincz Sándor(2010.március12.)