ÍRNI AKAROK!

Kis fénycsóva lóg az asztalomon.
Nem vakító,
inkább csak meleg.
Fényével mit bejár - az asztalszelet -
derûssé válik, életlehellet.
Mozdul a kéz tollat ragadni,
ráncul a homlok, pattanni
készül a gondolat-szikra,
firkantani kész,
róni a papírlapokra,
de meredt a kéz,
csendes az elme,
kicsinyre zsugorló szempár
a semmibe merengve néz...

Ó, kulcsolt kezekkel,
lehajtott fejjel- szemekkel
várni, könyörögni, várni kell,
míg megszólal az Isten,
a szent érintõ ihletés.

Fohászkodom Uram.
Érintsd a szívem,
kelts szikrát bennem,
hogy papírra tudjam vetni önmagam,
hogy örömmel, búval vetekedve
ágyazzam meg a sorok örök pihenõjét.
Lávaként tõrjön fel belõlem a hála,
de szégyenem is látható legyen,
bûnöm, botlásom, tévedéseim,
mind olvashatóvá váljanak eképpen.
Ennyire el akarok mondani mindent Neked.
Hisz Te szívesen olvasod.
S ha fájó sóhajjal ajkadon magad elé teszed
az újra meg újra elolvasott levelet,
tekints reám:
Istenem, én írni akarok!
De mégis dolgozzon bennem
szentséges, mindentudó akaratod.