JERUZSÁLEM FELÉ

Búcsút mondott az Úr Galileának,
Nyugodt az arca, ámde fáj belül. -
Eljött az óra ... Vár rá Jeruzsálem...
Minden sötét jóslat beteljesül.

Mennek, zarándokolnak, s péntek este
Eléjük int a kis Bethánia,
Lázár, Simon, s több hû barát hazája,
Ahol lábához ült le Mária.

Ott megpihen, csöndes baráti körben,
Velük szentelve békés szombatot.
Büszkén, bízón tekintenek Reája,
Szemükben hûség és tisztelet ragyog.

Simon házához gyûlnek alkonyatkor,
De Máriának lelke oly beteg ...
Fázik, remeg, s mikor nem látja senki -
Fehér arcára könnyek ömlenek.

Õ nagy veszélyt sejt, mély, meleg szívével:
Nem tölt a Mester itt több szombatot,
S míg más örül - szorongva visz magával
Nagy áron vett halotti balzsamot.

Úgy érzi minden, minden gyászra fordul,
A szív sejtelme sokszor oly csodás!
S már elõre sírva balzsamozza,
Miként a drága holtakat szokás ...

Vasárnap lesz. Reggel Bethániából
Mennek tovább a pálmafák alatt.
Fönt fényes ég, lent illatos virágok,
Fejük fölé zöld ágak hajlanak.

A kis csapathoz sok csoport szegõdik,
Zarándok nép zarándokot követ.
S a fõvárosból hódoló seregként
Eléjük tódul ifjú és öreg.

Már elmaradt mögöttük Betfagé is...
A szentváros tetõi látszanak...
Zúg, forr a nép, kél lelkesült hozsánna, -
De Jézus arca halovány, hallgatag.

Szórhatnak ágat, illatos virágot,
Hogy útja legyen gyõzelmi út.
Nézhetnek rá, mint dicsõ, új királyra, -
Magas, nagy lelke, most csak fájni tud.

A szent városra néz szelíd szemével
És látja mind, mi készen várja Õt,
Eladva, verve, rútul megalázva,
Tövissel áll majd ott a nép elõtt.

És nem lesz egy mentõ szó senki ajkán,
Nem látnak benne többé nagy Királyt.
?Feszítsd meg õt!?, biztatja mind Pilátust,
Ki most hozsannát lelkesen kiált.

Gonosz latorként hajtják Golgotára,
S nehéz kínok közt meg kell halnia.
- Úgy lesz, amint remegve, sírva sejti
Érzõ, meleg szívével Mária!