KARÁCSONY ÜNNEPÉN

Rohan az ember, karácsonyra készül
vásárlás, sütés, az ember feje szédül.
Legyen szép fenyõ, új ruha,
a gyereknek meg–had örüljön–cukorka.

Üzletek, kirakatok zsúfoltságig tele,
pénztárca zsebbe, irány elõre.
Utcákon kedves jelszavak, hatalmas táblák,
de ezek csupán, üres, rideg ábrák.

A szép ruha felkerül, testünkre, lelkünkre,
az erõltetett mosoly ráül fejünkre.
Közben megérint újra a probléma szele,
sebaj, elvégre ez a szeretet ünnepe.

Együtt a család, régi barátok,
meleg szoba, kedves szavak, ez már hiányzott.
Ünnepelünk, középpontba újra az ember kerül,
s a szívekbe Jézus emléke, feledésbe merül.

Karácsony reggelén, a templomok megtelnek,
kicsik s nagyok új ruhába feszengnek.
Jön is a falu apraja-nagyja,
mindenki a legszebb arcát mutatja.

Így kívánunk egymásnak Boldog Karácsonyt,
miközben szívünkbõl a szeretet kiázott.
Kiázott az bizony, s a ruha is már szorít,
de hamarosa mindent, ismét a szürkeség borít.

Visszatérünk immár a hetek hétköznapjaiba,
ó mond Istenem, talán bennünk a hiba?
Rádöbbenünk, hogy bensõnk, oly hiányos,
s hogy megoldást csak az Úr adhat, ez világos.

Szól ekkor, kemény-szelíden a Teremtõ,
út, igazság és élet Jézus, s csak Õ.
Egykor a bölcsek is látták a csillagot,
Betlehemig ez vezetett, s mutatott utat ott.

De megszülethet Jézus Betlehemben százszor,
elvesztünk, ha nincs szívünkben jászol.
Hiszen nem adatott az ég alatt más név,
hogyan üdvözülhetnénk másképp.

Boldog az, kinek az Úrban van reménysége,
Aki az eget és a földet alkotta meg, szép rendre.
Ilyen boldogság legyen a szívekbe,
erre hív mindenkit karácsony ünnepe.
Bácsfeketehegy, 2007.12.22