SZERESSETEK

Szikla vagyok, zord és kemény,
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gõggel magasodom.

Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!

Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitõl
megközelíteni.

Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tûz,
tudom, megsemmisít.

De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gõg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!

Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!

Repeszd, porlaszd zord kérgemet,
szeretet, égi láng,
Hadd legyek termõ lágy talaj,
s borítson lomb, virág.

Vagy olvassz meg! Csak hazudtam
a gõgöt, az erõt ?
megadnám magam boldogan
a szeretet elõtt.