SZOMBAT
Páskulyné Kovács Erzsébet
Szombat
Rámköszönt a szombat hajnalhasadása,
Nyugodalmat hozó isteni áldása.
Csendes békességgel érkezik a reggel,
Gyönyörködöm benne szívemmel, lelkemmel.
Hétköznapok terhe messze van most tõlem,
Jó ez a békesség, belemerül lelkem.
Belemerül lelkem-sóvár vággyal teli,
Közel kerülnek hozzám: Égnek fényei
Mennyei hangulat, édeni boldogság
Lelkem alapkövét, mint folyók, úgy mossák.
Csobban vize bõ, éltetõ erõnek,
Habja felduzzad Ararát hegyéhez.
Lehajlik a szombat szivárványa hozzám:
Benne az Ígéret soha nem változván,
Hogy jegy Közötted és közöttem ez a nap:
Nem volt beszéd ennél soha sem igazabb!
Eljegyeztél engem hittel, szeretettel,
Itt állok Elõtted meghajtott fejemmel.
Lelkem csordulásig tele van hálával:
Teremtõ erõdre rácsodálkozással.
-Ilyenkor érzem csak hat nap terhe nélkül
Mikor a megnyugvás a lelkembe mélyül:
Mit is akartál Te, mit is tettél értem:
Nyugodalom napját miért adtad nékem.
Magasra emeltél kimondhatatlanul
Hódolni a szívem angyaloktól tanul.
A teremtett világ mivelünk ünnepel,
S ez ünnepet, áldást nem rontja semmi el.
S mikor leszáll az est bársony-puhasága,
Búcsúzik a szombat, rám marad áldása.
-Lehajtom a fejem, mint Jákob a kõre:
Nincsen olyan szépség, mi ezen túlnõne.