VÁNDORÚTON

Pecznyík Pál

Rójuk vándorutunk
özvegyen, egyedül,
szemünk bár mosolyog,
de szívünk, sír belül.
Árván mint egy galamb,
amelynek párja nincs,
most értjük igazán,
hitves: mily drága kincs!
Szép volt az életünk,
bár nem volt gondtalan,
kart a karba öltve,
jártunk mi boldogan.
Isten megáldotta
gyermekkel, életünk,
Õt dicséri érte
imánk, és énekünk.
Évek, évtizedek,
gyorsan elsuhantak,
élet viharai,
életünkbe martak.
A legfájóbb mégis,
az a nap volt itt lenn,
midõn hitvesünket,
hazahívta Isten!
Õk fent örvendeznek,
mi lent szomorkodunk,
hála: az idõvel
fogy, a vándorutunk.
Bár most még nem látjuk,
közel utunk vége,
mi is velük leszünk,
örök dicsõségbe!

Pecznyík Pál
Celldömölk
2009. VI. 19.

A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 28 462 491