KAKTUSZTÜSKÉK

KAKTUSZTÜSKÉK





Apró, vékony, szemmel nem is látható tüskék kínozták

mindkét csuklómat. Nagyon szenvedtem tõlük, szúrt, fájt,

kipirosodott a bõröm.

Szobanövényeket locsoltam, s az ablakpárkányon sorakozó

kaktuszok a legkülönbözõbb tüskékkel díszelegtek. Persze,

ahogy kitavaszodik, ontják a szebbnél szebb virágokat!

Talán kissé elõvigyázatlanul hajoltam a cserepek fölé,

ahogy egyensúlyoztam a függönyt is tartva, nem is éreztem

azonnal a kezeimbe fúródó, picinyke „nyílvesszõket”.

Napokig tûrtem, míg ma reggel már nagyon kényelmetlenül

éreztem magam. A fájdalom és a pír mindenhova elkísért.



Valahogy eszembe jutott, mit is tett egy túlélõ ember

a vadonban, aki erõsen mérgezõ csalánokkal járt hasonlóan.

Társaitól kapott ragtapasszal betekerte a fájdalmas részeket,

majd egyszerûen, pillanatok mûve volt kihúzni a sertéket.

Nekem cellux volt kéznél és bevált az ötlet! A csuklóimat

alaposan beragasztóztam, majd lerántottam.

Hát, tudjátok, nekem azonnal „beugrottak” fájó, sebzett

helyzetek. Hajlamosak vagyunk megtûrni kapcsolatainkban

a belénk fúródott, külsõleg talán láthatatlan töviseket. Aztán

amikor már nem bírjuk a szenvedést, végre jelentkezünk az

Úrnál egy kezelésre.

Olykor úgy járunk, mint az említett túlélõ. Az Úr szorosra

teker a „ragtapasszal”, alig jutunk levegõhöz, talán még

sopánkodunk is, hogy mi lesz ennek a vége! Vajon mi?

Egyetlen kellemetlen beavatkozással ( mint pl. a

megbocsátás, ami elõször kétségbeejtõnek tûnik)

eltávolítja Isten a tüskéket.

S megéri? Persze, hogy megéri! Nézzünk csak magunkba,

és legyünk õszinték!

Nem hordozunk most is frissen szerzett szúrásokat?





2010. jan. 11.

Guti Tünde